Betegségemben hasznosan töltöm az időt, elolvastam két könyvet, megnéztem pár filmet :) Az egyik, amire régóta rá akartam szánni az időt: A két Lotti.

Gyerekkoromban olvastam Erich Kästner könyvét, és nagyon tetszett. Nem is tudtam, hogy film is készült belőle, méghozzá 1950-ben. Világ életemben szerettem a gyerekszínészes filmeket, meg igazából a gyerek-történeteket általában.

Ha valaki nem ismeri a történetet, nagyon röviden leírom, aki még nem látta, és szeretné kiélvezni a fordulatokat, az innentől ne olvassa. :)

A könyv egyébként elolvasható az Interneten is:
http://www.mek.oszk.hu/00400/00421/00421.htm
, a film pedig szinkronosan letölthető az ismert fájlcserélőkről.

SPOILER veszély

A történet egy gyermeküdülőben kezdődik, nem jegyeztem meg milyen nevű tónál (Bühl tó, ha van ilyen), de ez mellékes, a lényeg, hogy kislányok, 10-11 évesek táboroznak itt. Van egy-két felügyelőnő aki vigyáz rájuk, és pár hetes turnusokat töltenek itt. Az újak megérkezése mindig nagy esemény. A Luise nevű kislány egy társaságban vezéregyéniség, tisztelik, de félik is a többiek. Kicsit önfejű, talán erőszakos is. Amikor megérkezik a következő busznyi gyerek, Luise szembe találkozik saját tükörképével, amit nagyon nehezen tud megemészteni. A társasága arra bíztatja, hogy ne tűrje ezt a szemtelenséget, pl. harapja le a másik lány orrát, vagy ilyesmi.

A nevelők egy asztalhoz ültetik őket, mintegy kísérletként, ők is kiváncsiak mi fog történni. A filmben ennél a résznél ezt elég barátságtalan, és kockázatos lépésnek tartottam a nevelők részéről. Luise kifejezi ellenségességét a tükörképével Lottéval szemben, jól sípcsonton rúgja. Lotte erre nagyon rosszul érzi magát, este keservesen sír. Kiderül, hogy félárva, az anyukája neveli, és nem élnek valami nagylábon. Félénk lány, és a táborba is azért küldte/engedte el Anyuka, hogy egy kicsit kibontakozhasson, "nevethessen", ehhez képest csak szomorúságban, és rosszindulatban volt eddig része. Ő egyébként Münchenből jött. A sírásra a mellette alvó Luise megsajnálja, és megsimogatja Lottét.

Valójában Luise nem rossz lány, a vezető szerepe a kis közösségben nem ebből származik, inkább a kiállása, és a bátorsága adja a tekintélyét, amit hamar el is veszít akkor, amikor a barátnői unszolása ellenére nem bántja többé Lottét. Végül őt magát közösítik ki emiatt. Így talál egymásra a két lány, akik végül egyre jobb barátok lesznek.

Közös fényképet készítenek, és egyformának öltöznek, játékból. Sokat beszélgetnek, és kiderül, hogy Luisenak csak apja, Lotténak csak anyja van, és egy városban, egy napon születtek.

A gyerekek rájönnek, hogy ikertestvérek, akik egy válás után lettek úgy elválasztva egymástól, hogy nem is tudtak testvérükről. Amitől ez a film hiteles, hogy nem idiótának mutatja be a gyerekeket. Nincs szükség szájbarágásra, súgásra, magyarázatra, maguktól is összerakják a képet. Nagyon kevés új filmben vannak a (kis)gyerekek reálisan ábrázolva, leginkább vagy aranyos idióták, vagy emberfeletti, profétai meglátásaik vannak, amiktől nem okosabbak, csak "ráéreznek" dolgokra, amikre viszont ember nem jönne rá. Ez szerintem szánalmas, és aki ismeri a gyerekeket, nem tudja ezt elfogadni.

Végülis nagyon merész ötletet eszelnek ki, szerepet cserélnek, és egymás helyébe térnek haza. Megtanítják egymásnak az álcához szükséges dolgokat, és ezek kisebb hibáktól eltekintve hitelesek is maradnak több hónapon keresztül. A részletek aprólékosan, és főleg logikusan ki vannak dolgozva. Nem írok le minden finomságot, pont ezektől bájos, és megható ez a film, ezeket látni kell. Egy jelenetet mégis, a táborból: a két lány egyformán van öltözve, és nem árulják el melyikük melyik. Az egyik nevelő megkéri Luise egyik osztálytársát Trudét, hogy döntse el ő, mégis ő ismeri a legjobban. Néz egyikre, másikra, végül meghúzza a haját az egyiknek, aki erre reflexből pofonvágja. Trude lebiggyeszti a száját is sírva bólogat: Ez Luise.

A végső cél, összehozni Apukát, és Anyukát, és ezzel a családot, ám ez nem olyan egyszerű. Apuka talán szerelmes egy új nőbe, bár ez inkább fordítva igaz, de a dolog komolyra fordul, és akár új házasság is kinéz. Az új feleségjelölt egyébként szép lány, a jelleme viszont a tipikus, és kicsit már karikatúrára emlékeztető gonosz mostoha. Nem hihetetlen a jelleme, de egy picit túl hangsúlyozták, nehogy véletlenül elbizonytalanodjunk, amikor az ál-Luise Lotténak adunk igazat, hogy ezt a házasságot meg kell akadályozni mindenáron. Végülis Lotte beteg lesz, Luise álcáját pedig Anyuka felfedi egy véletlen folytán, és a két félcsalád felveszi egymással a kapcsolatot.

Minden jóra fordul, de nem olyan nevetségesen hiteltelenül, mint egy mai amerikai filmben történt volna, szépen lereagálják a nézőben is felmerülő kérdéseket. A kicsit naív happy end végülis rádöbben minket a család fontosságára, és főleg arra, hogy néha milyen kis dolgokon, döntéseken múlik egy egész élet, vagy több ember élete is.

A színészek szenzációsak, a vágások, dramaturgia hibátlan. A karakterek kidolgozottak, és hihetőek. Apuka zeneszerző, és a kísérőzene az ő egyik szerzeménye, egy gyerekopera, és bár a film ezzel kezdődik, a legvégére ez a dallam egy teljesen új jelentést kap, és ettől nagyon felemelő, és kolosszális lesz.

Kicsit féltem ettől a filmtől, ezért is halogattam a megnézését, méghozzá több okból. Egyrészt egy 50-es fekete-fehér film néha nehezen élvezhető a mai szemnek, de itt ez egyáltalán nem volt zavaró. A másik veszély, hogy 1950-es tönkretett, lerombolt, és az igazi (lelki) rombolást meg csak épphogy megismerő Németországban készült filmekkel kapcsolatban mindig óvatosnak kell lenni. A téma ugyan általános, és politikamentes, de egyrészt nem hiszek a politikamentességben: minden dolognak van ideológiai háttere, aki mást mond, az hazudik. Ne soroljak erre példákat a legártalmatlanabb, legsemlegesebb művekből (jó, vagy rossz értelemben). Pláne nem lehet politika, vagy ideológiamentes egy gyerektörténet, ami kifejezetten a családról szól, és még véletlenül sem elfogulatlanul (szerencsére). Itt van például a válás kérdése. Luise, és Lotte (a két Lotti) nem tudják elfogadni a szüleik válását, és nem azért, mert még éretlenek hozzá, hanem azért mert a csonka család, olyan, mint a csonka test, vagy a csonka haza. Lehet fél lábbal, fél szemmel élni, de az nem teljes élet, ezt nem kell megmagyarázni, nem egész, tehát nem is egészséges. Az üdülőben egy másik kislány olyan levelet kap, hogy a szülei el fognak válni, és emiatt sír, kiborul. A többi lány vigasztalja, de valójában elítélik, és elfogadhatatlannak tartják ezt a döntést. Ez persze az író ítélete is.

Még néhány szó politikáról. A könyv 1949-ben íródott, a film 1950-ben készült, de hogy a történet mikor játszódik az nem derül ki pontosan. Viszont München és Bécs nyilvánvalóan egy országban van, hiszen egy üdülőbe utaznak általános iskolások, és egyáltalán nincs említés országhatárokról. Mivel szimpatizálok a nemzetiszocialista nézetekkel, és mindig nosztalgiával gondolok Németország utolsó aranykorára, ezért nem tudtam kiverni a fejemből a film közben, hogy a történet valamikor a 30-as évek virágzó Németországában játszódik. Borzasztóan lesújtó, és ez többször is megrendített, hogy azóta mi történt ezzel a hatalmas, és nagyszerű országgal, és jobb sorsa érdemes lakóival, főleg ami a lelküket illeti. Szerencsétlenek a végpusztulás szélén állnak, és fel sem tudják mérni (mármint a többség). A fajkeveredés, bevándorlás, liberalizmus, lelki terror: "bűnös nép", holokaust hazugságai, bűntudatkeltés, büntetés. Egy halvány reménysugár él a lelkemben, hogy a Jóisten megsegíti mégegyszer ezt a népet, de nagyon nehéz a helyzetük (sokkal nehezebb, mint a miénk!).

Finom célzások vannak elvetve a filmben arra, hogy legalábbis Anyuka hívő keresztény. A kislányok, amikor a szüleik a végső döntést vitatják (a család újra egyesüléséről), a szoba ajtaja előtt imádkoznak, és bár Luisenek egy nem oda illő ima jut az eszébe, a gondolkodásmódja azért mégis megmutatkozik: őszintén hisz! Nagyon sok ilyen kis finomságot talál a kereső szellem, és hiszem, hogy ez nem véletlen.

Mindemellett Erich Kästnert nem igazán szerette a korabeli német vezetés, többször emigrált is, és bár visszatért, a Gestapo zaklatta, és bizony az 1933-as könyvégetésnél fűtöttek az ő könyveivel is. Hogy ezt megértsem, valószínűleg több könyvét kéne elolvasnom, és ezt meg is fogom tenni idővel. Egyelőre ezt a tényt nem tudom hova tenni.

Ezt az írást épp gondolatébresztőnek szántam, a véleményemet írtam le egy nagyon jó filmről, azért vannak még nyitott kérdések. Ha valakit érdekel a film, de nem tud hozzájutni, az keressen meg e-mailben, ezen a problémán a legkönnyebben tudunk segíteni. Aki látta, - korábban, vagy pont az írásom miatt - az megtisztelne, ha írna véleményt, a filmről, vagy az írásomról.

Kitartás, és éljenek a családok!